"Miért ne? Hisz megtehetem..."

Titkárunk interjút készített Kovács László Árpáddal, a Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesület aktív tagjával. A beszélgetés során szó esett a közösség iránti elköteleződésről, a családi háttér és az önkéntes munka összehangolásáról, valamint a feleségével közösen vállalt kihívásokról. László őszintén mesélt arról, hogyan vált valóra gyermekkori álma, milyen érzés a tűzoltóautó volánja mögött ülni, és mi motiválja őt nap mint nap a közösségért végzett önzetlen szolgálatra.

Mi motivált titeket, hogy feleségeddel közösen csatlakozzatok a Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesülethez? 

Minden férfiban ott él az a kisfiú, aki anno katona, rendőr, tűzoltó vagy kukásautón hátul álló "bácsi" akart lenni. Ez bennem is megvan! Miután a feleségem megszerezte szakirányú másod-diplomáját, onnantól sokat beszéltek Madari Andorral az elnökkel, hogy az egyesület tudná használni a képesítését plusz szakmai gyakorlatot is szerezne. Renátával sokat beszéltünk erről és végül úgy döntöttünk, hogyha csatlakozunk az egyesülethez, akkor mindketten belépünk. 

Mi volt az, ami arra ösztönzött titeket, hogy ennyire elköteleződjetek? 

Bennem alapból van egy segíteni akarás, ez a személyiségem része. 12 éve költöztünk Lakitelekre, a lányaim már itt nőttek fel. Sokat kaptunk a településtől, az itt élő emberektől: ez lett az otthonunk, életre szóló barátságok, kapcsolatok kötődtek, már itt vagyunk itthon. Úgy gondoltam ezzel egy kicsit vissza tudok adni, ott volt még az az végtelen egyszerű kérdés hogy "miért ne? hisz megtehetem..." és persze a bennem élő 4 éves kisfiú miatt is, aki a nagy, piros tűzoltóautóra akart felülni 😊 

Hogyan élted meg a közös döntést, hogy mostantól mindketten aktívan részt vesztek a tűzoltó munkában? 

Nagyon pozitív dolog szerintem: majdnem olyan, mint egy közös hobby amit együtt űztök, csak ugye itt sokkal komolyabb a tét. Mindamellett nagyon büszke vagyok Renátára, hogy nem csak az elméleti dolgokban vesz részt, hanem elvégezte a tanfolyamot és aktívan vonul, amikor tud. 

Hogyan működnek együtt a munkátok és a családi élet? 

Így két év távlatából, már azt mondom nincs gond: a lányaink is megszokták és elfogadták, hogy van amikor anya, apa vagy mindketten eltűnnek hirtelen pár órára. A munka az munka. Abból élünk, az az első. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert elég rugalmas a munkám, sokszor dolgozok itthonról, ha nincs fontos értekezletem vagy megbeszélésem, akkor van hogy napközben is tudok csatlakozni a vonuláshoz és utána fejezem be az aznapi tennivalókat. Renátánál ez más: ő nyolc órában dolgozik, utána még van hogy itthon is dolgozik a vállalkozásában, plusz még anya, feleség és háziasszony is egy személyben - neki ez sokkal összetettebb. 

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra a sofőrpozícióhoz való felkészülés során? Milyen nehézségekkel kellett szembenézned? 

Mivel munkámból fakadóan sokat vezetek, emiatt többször vettem már részt vezetéstechnikai tréningeken, így ez egyáltalán nem volt gond: élveztem az elejétől a végéig! 

Hogyan zajlott nálad a tűzoltóautó-vezető vizsga? Mi volt a legnagyobb akadály, amit le kellett küzdened?

A legnagyobb akadály talán az évtizedek alatt kialakult vezetés közbeni rutinok felülírása volt az agyamban. Egy teherautó sokkal szélesebb, nagyobb, súlyosabb, lomhább. Másként mozog, másként reagál mint egy személyautó, teljesen más szemlélettel kell vezetni - ehhez idő kellett. Illetve a hétköznapokban sokszor elsiklunk bizonyos KRESZ szabályok felett vagy lazábban kezeljük (stop táblánál csak gurulunk - nem állunk meg, narancssárga még majdnem zöld, stb). Az oktatóm az első vezetés alkalmával többször rám kellett hogy szóljon, de megérte. A végén sikeres vizsgát tettünk mindketten . 

Találkoztál már olyan pillanatokkal, amikor mások meglepődtek a feleséged szerepvállalásán? 

Több ilyen is volt! Emlékszem az első közös vonulásunkra Renátával, ami talán egy kisebb közúti baleset volt. Hamarabb kiértünk mint a hivatásosok, elvégeztük a kötelező dolgokat mire megérkeztek. Ilyenkor ugye ha már nincs SOS feladat, akkor üdvözöljük egymást, megy a kézfogás mindenkivel és amikor a feleségemhez értek meglepődtek és olyan aranyosan kicsit zavarban voltak, hogy "hú, ez egy nő! Most akkor nyújtsam a kezem, ne nyújtsam..." Mostmár teljesen normálisnak veszik, hogy alkalmanként ő is ott van a káresetek helyszínén: ő is egy a többi önkéntes tűzoltó között.   

Milyen érzés együtt dolgozni és vonulni a feleségeddel? Hogyan segítitek egymást, hogyan formálja a közös munkát a családi háttér? 

Büszkeséggel tölt el! Bár az önkéntes tűzoltók között sok nő van, sokak aktívan részt is vesznek a munkában, nálunk itt ő az egyetlen. Az együtt dolgozással meg nincs gond: évtizedek óta egy párt alkotunk, pontosan ismerjük a másikat - ez még egy plusz előny is. 

Van olyan pillanat vagy tapasztalat, amire különösen büszke vagy a tűzoltóként szerzett élményeid közül? 

Nagyon sok ilyen apró pillanat volt: sokszor csak egy kézszorítás vagy egy köszönöm egy olyan embertől akinek segítettél. Egy hálás pillantás egy sérülttől amikor berakják a mentőautóba vagy egy pohár hideg szóda a negyven fokos melegben, amikor teljes védőfelszerelésben már 3 órája vágjátok a házra dőlt fát. Sok-sok apróságnak tűnő dolog, ami akkor, abban a pillanatban a mindent jelenti a bajban lévőnek. Ezek azok a dolgok amik minden mentőst, rendőrt vagy tűzoltót motiválnak: a segíteni akarás.

Mit üzennél azoknak, akik szeretnének csatlakozni az önkéntes tűzoltósághoz, különösen a férfiaknak? 

Az önkéntesség egy nagyon fontos, szép dolog: ha ez életvédelemmel, életmentéssel kapcsolódik össze, akkor még nemesebb. Ha van benned segíteni akarás, ki akarod próbálni magad testileg és lelkileg, akkor az önkéntes tűzoltóság neked való! Mint ahogy a nevében is benne van "önkéntes", így család, munka mellett is a része tudsz lenni egy aktív, beavatkozó csapatnak, akkor amikor más kötelmeid engedik. Természetesen itt is vannak kötelező dolgok, oktatások, vizsgák, de azokban tudunk segíteni, ez ne tartson vissza. Ez egy olyan fajta elhivatottság, amivel a közösségért tudsz tenni, a közösség tagjainak tudsz segíteni akkor, amikor másra nem számíthat. 

Mi motivál téged a csapatban való részvételre és mi az, ami igazán hajt téged a tűzoltóságban? 

A csapat nagyon jó: teljesen más háttérrel bírunk, teljesen különböző szakmákkal, de valamiért pont ettől olyan jó a közösség. Vannak közöttünk 20 éves "csikók", akik a világot kifordítják a sarkából ha kell és vannak tapasztaltabb negyvenesek, aki már tudják, hogy néha a "többet ésszel mint erővel" a célravezető. Vannak közöttünk kezdők és olyanok is akik már évek óta tűzoltók, így sokat tudunk tanulni egymástól. Összességében egy nagyon jó kis csapat, akikre büszke vagyok!   

Ezúton is köszönöm az interjút, és további sok sikert kívánok neked mind a tűzoltói munkában, mind a magánéletben!

Horváth Károly